ÁLTALÁNOS FELHASZNÁLÁSI ÉS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
Üdvözöljük az EXTREME SILVER KFT. (továbbiakban: Szolgáltató) által üzemeltetett Webáruházban.
Vásárló személyes adatainak kezeléséről az Adatkezelési Tájékoztató rendelkezik, mely nem része az ÁSZF-nek, azonban elérhető közvetlenül a főoldalról vagy a következő linken keresztül: Megtekintés
Jelen Általános szerződési feltételek (továbbiakban: ÁSZF) hatálya a www.balcano.hu címen elérhető webáruházra, a webáruház keretében a Felhasználóknak és Vásárlóknak nyújtott szolgáltatásokra, azok igénybevételére, illetve a használata során létrejött értékesítésekre terjed ki. Jelen dokumentum nem kerül iktatásra, kizárólag elektronikus formában kerül megkötésre, magatartási kódexre nem utal.
A Webáruház használatához szükséges azon technikai tájékoztatást, melyet jelen ÁSZF nem tartalmaz, a Webáruházban elérhető egyéb tájékoztatások nyújtják.
A szerződés nyelve magyar.
Vásárló a Webáruház használatával tudomásul veszi és elfogadja az alábbiakat:
1. ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK
A jelen Szabályzatban nem szabályozott kérdésekre, valamint jelen Szabályzat értelmezésére a magyar jog az irányadó, különös tekintettel a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény („Ptk.”) és az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. (Elker. tv.) törvény, valamint a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet vonatkozó rendelkezéseire. A vonatkozó jogszabályok kötelező rendelkezései a felekre külön kikötés nélkül is irányadók.
A jelen ÁSZF 2023. 11. 23. napjától hatályos és visszavonásig hatályban marad. (Korábbi változat itt megtekinthető) A webáruház jogosult egyoldalúan módosítani az ÁSZF-et a Felhasználók Honlapon keresztül történő előzetes értesítése mellett, a módosítások konkrét okainak megjelölésével. A módosításokat a Szolgáltató azok hatályba lépése előtt 10 (tíz) nappal a webáruház felületén közzéteszi.
Az ÁSZF módosítása nem érinti a Szolgáltató és Vásárló között, a módosítást megelőzően létrejött szerződéseket. A már létrejött szerződések esetében a szerződés megkötésekor érvényben lévő ÁSZF-et kell figyelembe venni.
Webáruház fenntart magának minden jogot a Honlap, annak bármely részlete és az azon megjelenő tartalmak, valamint a weboldal terjesztésének tekintetében. Tilos a webáruház felületén megjelenő tartalmak vagy azok bármely részletének letöltése, elektronikus tárolása, feldolgozása és értékesítése a webáruház írásos hozzájárulása nélkül.
Az elektronikus úton megkötött szerződés nem kerül iktatásra, kizárólag elektronikus formában kerül megkötésre, nem minősül írásbeli szerződésnek, magyar nyelven íródik, magatartási kódexre nem utal. A webáruház működésével, megrendelési, és szállítási folyamatával kapcsolatosan felmerülő kérdések esetén a Szolgáltató a megadott elérhetőségeken rendelkezésre áll.
Szolgáltató adatok:
Cégnév: | EXTREME SILVER KFT. |
Székhely, levelezési cím: | 5700 Gyula, Szent István utca 12. |
Telefon: | +36 66 469 960 |
Email: | info@balcano.hu |
Adószám: | 13422431-2-04 |
Cégjegyzék szám: | 04-09-006569 |
Bejegyző Bíróság neve: | Békés Megyei Bíróság, mint Cégbíróság |
NEHITI nyilvántartási szám | PR5049 |
MKEH nyilvántartási szám: | C/ 003 666 (csomagküldő kereskedelmi tevékenységi kör) |
Adatkezelési Nyilvántartási Szám: | NAIH-77353/2014 |
Bankszámlaszám: | 50432208-10003138-00000000 |
Számlavezető Bank: | MBH Bank Nyrt. |
Tárhelyszolgáltató adatai: | Melius-Group Kft. 1132 Budapest, Victor Hugo u. 18-22. |
2. A Webáruházban történő vásárlás
2.1. Regisztráció
A Webáruház tartalmának minden része elérhető minden Vásárló számára, regisztráció nélkül, így a vásárlás sincs regisztrációhoz kötve.
Vásárló regisztrálni a Webáruház fejlécében megtalálható „Regisztráció” menüpontra kattintást követően tud. A regisztrációs felületen, a következő adatokat szükséges megadnia a Szolgáltató részére és a „Regisztráció” gombra kattintani:
- Vezetéknév,
- Keresztnév,
- Email cím,
- Jelszó.
A regisztrációt követően a Vásárló a „Saját adatok” menüben megadhatja a számlázási és szállítási címet, és a következő megrendelés során már ezek az adatok automatikusan kitöltésre kerülnek.
Vásárló jogosult a regisztrációját bármikor törölni az info@balcano.hu email címre küldött üzenettel. Szolgáltató a kérelem beérkezését követő 5 munkanapon belül gondoskodik a regisztráció és a regisztráció során megadott személyes adatok törléséről. Vásárló felhasználói adatai a törlést követően azonnal eltávolításra kerülnek a rendszerből, ez azonban nem érinti a már leadott rendelésekhez kapcsolódó adatok és dokumentumok megőrzését, nem eredményezi ezen adatok törlését. Az eltávolítás után az adatok visszaállítására többé nincs mód.
A bejelentkezéshez a Vásárlónak a Webáruház fejlécében megtalálható email cím és jelszó megadása után a „Bejelentkezés” feliratra kell kattintania, amivel a Vásárló be tud lépni a Webáruházba.
A Vásárlói hozzáférési adatok (így különösen a jelszó) titokban tartásáért kizárólag a Vásárló a felelős. Amennyiben Vásárló tudomást szerez arról, hogy a regisztráció során megadott jelszavához jogosulatlan harmadik személy hozzájuthatott, köteles haladéktalanul megváltoztatni jelszavát, ha pedig feltételezhető, hogy a harmadik személy a jelszó használatával bármilyen módon visszaél, köteles egyidejűleg értesíteni a Szolgáltatót.
Vásárló vállalja, hogy a regisztráció során megadott személyes adatokat szükség szerint frissíti annak érdekében, hogy azok időszerűek, teljesek és a valóságnak megfelelőek legyenek. A Szolgáltató nem vállal felelősséget a rendelés nem teljesítéséért vagy késedelmes teljesítéséért, ha a megrendelés teljesíthetetlenségére vagy kései teljesítésére az okból kerül sor, hogy a Vásárló adatait nem frissítette.
2.2. Megrendelés
Vásárló a Webáruházban megrendelhető, kategóriákba rendezett termékek között böngészhet, és választhatja ki a megrendelni kívánt terméket.
Vásárlónak lehetősége van a Webáruházban található „Keresés” mezőt kitöltve, az általa megvásárolni kívánt termékre név, vagy típus szerint is rákeresni. Ha a Webáruházban eladásra meghirdetett valamely termék megfelel a Vásárló keresésének, akkor a rendszer azt megjeleníti.
Vásárló a megrendelni kívánt termék részletes jellemzőiről, áráról, egyéb tulajdonságáról, a termék nevére vagy a termék alatt megtalálható „Részletekért kattints ide” feliratra kattintást követően tájékozódhat.
Vásárló a termék jellemzőiről tájékoztatást nyújtó felületen, a „Kosárba” gombra kattintva választhatja ki a megrendelni kívánt terméket és helyezheti virtuális kosarába és itt a Vásárló megadhatja a kosárba helyezni kívánt mennyiséget a darabszám pontos begépelésével. A kosárba helyezéssel a kosár tartalma automatikusan megjelenik.
Később a Vásárló a Webáruház felső menüjében található „Kosár” ikonra kattintva tudja kosarának tartalmát ellenőrizni.
A „Kosár” felületen a Vásárló részletesen megtekintheti és ellenőrizheti a kosárba helyezett termékek listáját, azok bruttó árát, a megrendelni kívánt darabszámot, valamint az összegző táblázat alján a megrendelése értékét. Ezen a felületen a Vásárló bejelölheti, hogy ingyenesen kér e pl. ajándék gyűrűmérőt vagy egyéb a termékhez megvásárolható tartozékot pl. díszdoboz.
Ezen a felületen a Vásárló még bármikor módosítani tud kosarának tartalmán, hiszen lehetősége van arra, hogy töröljön terméket kosarából az „X” gombra kattintva, illetve a termék mennyiségén (darabszámán) is változtatni tud a darabszám pontos begépelésével.
A Vásárlónak ezen a felületen kell kiválasztania a fizetési módot is, melyet a „Fizetési mód:” mellett látható legördülő ablakban rendelkezésre álló lehetőségek közül választhat ki. Bármely fizetési mód választása azt jelenti, hogy a termék a GLS igénybevételével kiszállításra kerül, melynek díja fizetési módonként változik és hozzáadásra kerül a termék árához.
A „Tovább vásárolok” gombra kattintva Vásárlót a Webáruház visszanavigálja a termék jellemzőiről tájékoztatást nyújtó felületre, ahol Vásárló folytathatja a Webáruházban a termékek közötti böngészést.
Ha a Vásárló nem kíván tovább böngészni a termékek között, akkor a kosár felületen a „Szeretném megrendelni” gombra kattintással folytathatja a megrendelési folyamatot a Webáruházban.
A megjelenő felületen a Vásárlónak meg kell adnia megrendelés teljesítéséhez szükséges adatokat (szállítási cím stb.)
A megrendelés elküldéséhez további adatok megadása kötelező:
- Név,
- Irányítószám,
- Város,
- Utca név,
- Házszám,
- Ország,
- Telefonszám,
- Email cím.
A Vásárló bejelölheti, hogy a megadott címtől eltérő címre kéri a szállítást, illetve mentheti a számlázási és szállítási adatokat a „számlázási és szállítási adatok mentése” felirat előtt található jelölőnégyzet kipipálásával.
A regisztrált Vásárló, aki bejelentkezett a Webáruházba, és kitöltötte azt a „Saját adatok” felületen, már ezen adatokat nem kell újra megadnia.
Fontos, hogy a megrendelés elküldéséhez Vásárlónak ezen a felületen található jelölőnégyzet kipipálásával el kell fogadnia jelen ÁSZF-et és az adatkezelési tájékoztatóban foglaltakat.
Ha bejelentkezett a Webáruházba vagy a Vásárló a megrendelést regisztráció nélkül folytatja és a megrendelés teljesítéséhez a szükséges adatokat megadta, akkor „Megrendelés elküldése” feliratra kattintva véglegesen elküldheti megrendelését a Szolgáltató részére.
A rendelés feladása tehát a „Megrendelés elküldése” gombra kattintással történik, ami a Vásárló részére fizetési kötelezettséget keletkeztet.
A megrendelések leadása kizárólag elektronikus úton lehetséges. Faxon, telefonon, emailen, levélben rendelés leadására nincs lehetőség, az ilyen módon érkezett megrendeléseket a Webáruház nem tudja teljesíteni.
Vásárló a Honlap használata során tanúsított ráutaló magatartásával (jelölőnégyzet bejelölése, megrendelést indító gomb leklikkelése) tudomásul veszi és elfogadja a jelen ÁSZF-ben foglaltakat.
2.2.1 Online Pénztárca
Az Online Pénztárcába jóváírt kuponokat a Vásárló az adott rendelés teljesítése után, mindig csak a következő vásárlások során használhatja fel, mint egy utólagosan kapott kedvezményt. A Vásárló a következő vásárláskor kizárólag a korábbi fiókadataival belépve (e-mail cím, titkos kód) 10.000 Forintonként 500 Ft értékű kupont válthat be.
Az ONLINE GROUP Szolgáltató Korlátolt Felelőségű Társaság jogosult bármikor korlátozni a kuponok felhasználását, illetve a maximálisan összegyűjthető kuponok összeghatárát. Az ONLINE GROUP Szolgáltató Korlátolt Felelőségű Társaságnak jogában áll a már összegyűjtött kuponokat bármikor csökkenteni vagy megszüntetni, amiről az aktív felhasználók számára előzetes értesítést küld, amelyben tájékoztatást nyújt a csökkentésig vagy megszüntetésig gyűjtött, de még fel nem használt kuponok tekintetében.
A kuponok érvényességig az aktív partnereinknél felhasználhatók. Partnereink mindenkori elérhetősége a https://www.onlinepenztarca.hu oldalon megtekinthető.
A beváltás feltételei:
A kupon értékhatártól függetlenül felhasználható (10.000 Ft feletti végösszegű megrendelésekre).
A kupon készpénzre nem váltható át.
A kupon más kedvezménnyel, kuponnal nem vonható össze.
A kupon beváltási lehetőségét rendszerünk a kosárban automatikusan fel fogja kínálni.
Elállás, visszavásárlás esetén csak a ténylegesen kifizetett összeget térítjük vissza. Az online Pénztárcával kifizetett összeget nem tudjuk visszatéríteni.
Termék cseréje esetén az onlinePénztárcával való fizetés kizárólag a különbözetre vehető igénybe. Részleges visszavásárlás esetén (ha több termék volt egyszerre megrendelve és csak egy része kerül visszaküldésre) mindig a megtartott termékek maradék értéke után vesszük figyelembe a beváltható onlinePénztárca kuponok értékét és a pénzbeli visszatérítés mértéke ez alapján kerül elszámolásra.
Egy példa a részleges elállásra:
Teljes megrendelés összege: 12.000.-Ft
Pénzbeli kifizetés 11.500.-Ft
onlinePénztárca kupon beváltva: 500.-Ft
Visszaküldött áru értéke: 6.000.-Ft
Maradék érték: 6.000.-Ft (ennél az összegnél nem váltható be az onlinePénztárca kupon)
Visszatérítés összege: 5.500.-Ft (a megrendeléskor báváltott 500.-Ft értékű onlinePénztárca kupon itt levonásra kerül mivel a maradék érték nem éri el a 10.000.-Ft beválthatósági küszöbértéket).
Az onlinePénztárcából való fizetés csak azon felhasználó számára lehetséges, aki aktív fiókkal rendelkezik az onlinePénztárcában.
2.3. Termékek ára
A Webáruházban megjelenített termékek vételára az általános forgalmi adót és egyéb közterheket is tartalmazó módon (bruttóban) van feltüntetve.
A termékek mellett feltüntetett vételár nem tartalmazza a kiszállítás költségét. Külön csomagolási költség nem kerül felszámításra.
A termékek ára magyar forintban (Ft) kerül feltüntetésre. A fizetendő végösszeg a megrendelés összesítője és visszaigazoló levél alapján minden költséget tartalmaz, beleértve a házhoz szállítás díját is.
2.4. Hibás ár
Szolgáltató a lehető legnagyobb gondossággal jár el a Termékek árának és Termékek leírásának feltüntetésekor. Előfordulhat, hogy mégis a Termék szokásos piaci árától jelentősen eltérő árat (akciós) jelenít meg és / vagy informatikai eszköz / szoftver hiba miatt irreális árat tüntetünk fel.
Nyilvánvalóan hibás ár lehet az alábbi három eset bármelyike:
- 0 Ft-os árat tüntet fel a Webáruház egy vagy több Terméknél,
- kedvezményes, de a kedvezmény tényleges mértékének nem megfelelően csökkentett árat tüntet fel a Webáruház egy vagy több Terméknél,
- a tényleges árleszállítás szándéka nélkül, hibásan kikerülő árat tüntet fel a Webáruház egy vagy több Terméknél, mely a kedvezményes piaci árszintnél is alacsonyabb.
Ilyen esetekben a Webáruház az alábbiakra jogosult:
- nem fogadja el (elutasítja) a Vásárló a Webáruház szerződéses akaratától eltérő tartalommal (irreálisan alacsony árral) létrejött ajánlatát ÉS
- választása szerint a valós szerződéses akaratának már megfelelő áron tesz ajánlattételi felhívást a Vásárlónak (Vásárló nem köteles ezen az új áron új megrendelést leadni Szolgáltató felé), VAGY
- a téves áron indult ajánlattételi folyamat eredménytelenül lezárultnak minősül és a szerződés nem jön létre.
Szolgáltató kiemeli, hogy a kereskedelmi gyakorlat megítélése során az olyan fogyasztó magatartását kell alapul venni, aki észszerűen tájékozottan, az adott helyzetben általában elvárható figyelmességgel és körültekintéssel jár el.
A Webáruház tehát feltételezi a Vásárlóról, hogy rendelésekor a tudatos fogyasztótól elvárhatóak alapján jár el, tehát tisztában van a megrendelni kívánt termék tulajdonságával, jellemzőivel, és piaci árszintjével, így azzal is, ha a terméknek a Webáruház által feltüntetett ára nyilvánvalóan túl alacsony.
2.5. Adatbeviteli hibák javítása
Vásárlónak a rendelés bármely szakaszában és a megrendelés Szolgáltató részére való elküldéséig a Webáruházban bármikor lehetősége van az adatbeviteli hibák javítására, akár a saját fiókjában, melyet Vásárló a Webáruház fejlécében megtalálható „Saját adatok” menüpontra kattintva érhet el, akár a megrendelési felületen (pl. termék törlése a kosárból az x gombra kattintva). Adatbeviteli hibának minősül például egy rosszul megadott mennyiség, rossz termék elhelyezése a kosárban, rendelési adatok elírása stb. (pl. szállítási cím). Felhasználó egyéb hibák javítását kérheti az info@balcano.hu e-mail címre küldött üzenettel.
2.6. Ajánlati kötöttség, visszaigazolás
A Vásárló által elküldött ajánlat megérkezését a Szolgáltató késedelem nélkül, automatikus visszaigazoló email útján visszaigazolja a Vásárló részére, mely visszaigazoló email tartalmazza a Vásárló által a vásárlás, illetve regisztráció során megadott adatokat (számlázási és szállítási információk), a rendelés azonosítóját, a rendelés dátumát a megrendelt termékhez tartozó elemek felsorolását, mennyiségét, a termék árát, szállítási költséget és a fizetendő végösszeget.
Az alábbi módokon jöhet létre a Vásárló és a Szolgáltató között szerződés. Azt, hogy az alábbi két lehetőség közül melyik módon jön létre a szerződés, a Honlapon történő tájékoztatás és a Szolgáltató által küldött emailek tartalmazzák.
Miután a Vásárló elküldte Szolgáltató részére a megrendelést a Webáruházban, a Vásárló két emailt fog kapni a Szolgáltatótól.
Az első email egy automatikus visszaigazoló email, amelyben Szolgáltató arról tájékoztatja a Vásárlót, hogy rendelése megérkezett a rendszerbe. Ez egy technikai jellegű rendszerüzenet, mely tartalmazza a Vásárló által megadott adatokat (a rendelés azonosítóját, a rendelés dátumát, a megrendelt termékek felsorolását, mennyiségét, a termék árát, szállítási költséget és a fizetendő végösszeget).
Amennyiben a Vásárló azt tapasztalja, hogy az automata visszaigazoló email tévesen tartalmazza az adatait, úgy ezt a tényt a Vásárló köteles a Szolgáltatóval email útján haladéktalanul közölni, ezzel együtt a helyes adatait megadni. Amennyiben az automata visszaigazoló email 24 órán belül nem érkezik meg a Vásárló email fiókjába, fel kell vegye a Szolgáltatóval a kapcsolatot, ugyanis elképzelhető, hogy a megrendelés technikai okok miatt nem érkezett meg a Szolgáltató rendszerébe.
A második email (már nem automata, technikai jellegű rendszerüzenet) tartalmazza a Szolgáltató szerződéses (azaz a Vásárló ajánlatát / megrendelését elfogadó) nyilatkozatát, amely a Vásárló megrendelésének beküldése időpontjától számított legkésőbb 48 órán belül visszaigazolja a megrendelés teljesítését, annak feldolgozását, ill. elküldését. Tartalmazza továbbá a csomagszámot, csomagkövetési számot, valamint a szállítással (kézbesítéssel) kapcsolatos részleteket.
Az ajánlat elfogadó email a Szolgáltató részéről a Vásárló által tett ajánlat elfogadásának minősül, mellyel létrejön a szerződés a Vásárló és a Szolgáltató között.
A Vásárló és a Szolgáltató között online módon megkötött termék adásvételére vonatkozó szerződés elektronikus úton megkötött szerződésnek minősül. Az adásvételi szerződés alapján a Szolgáltató dolog tulajdonjogának átruházására, Vásárló a vételár megfizetésére (amennyiben a fizetés még nem történt meg bankkártyával, vagy Paypal rendszeren keresztül a megrendeléskor) és a termék átvételére köteles.
A megrendelés elektronikus úton megkötött szerződésnek minősül, amelyre a polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvényben foglaltak irányadóak. A szerződés a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014 (II.26.) Kormányrendelet hatálya alá tartozik, és szem előtt tartja a fogyasztók jogairól szóló Európai Parlament és a Tanács 2011/83/EU irányelvének rendelkezéseit.
2.7. Fizetés
Fizetés utánvétellel a futárnak: A Vásárló a megrendelés végösszegét közvetlenül a futárnak teljesíti készpénzben vagy bankkártyával.
Bankkártyával történő fizetés az OTP SimplePay vagy a Stripe rendszerén keresztül: A bankkártyás fizetés az OTP Bank vagy a Stripe minősített online fizetési felületén történik. Ezen fizetési mód választása esetén a Szolgáltató a bank rendszerébe irányítja át a Vásárlót, hogy a fizetési tranzakciót végre tudja hajtani. Vásárló azon a felületen használhatja bankkártyáját a számla kiegyenlítésére. A bankkártya adatokat minden esetben a bank oldalán kell megadnia, így azok semmilyen körülmények között nem jutnak el a Szolgáltatóhoz. Elfogadott bankkártyák: MasterCard, Maestro, Visa, Visa Electron. Nem minden bank által kibocsátott Maestro és VISA Electron típusú kártyával lehet interneten fizetni. Kérjük, érdeklődjön kártyakibocsátó bankjánál!
PayPal fizetés: Ezen fizetési módnál a fizetés a PayPal online felületén történik. A Szolgáltató a PayPal rendszerébe irányítja át a Vásárlót, hogy a fizetési tranzakciót végre tudja hajtani. Vásárló azon a felületen használhatja bankkártyáját vagy már meglévő PayPal fiókját a számla kiegyenlítésére. A bankkártya adatokat minden esetben a PayPal oldalán kell megadnia, így azok semmilyen körülmények között nem jutnak el a Szolgáltatóhoz. Elfogadott bankkártyák: MasterCard, Maestro, Visa, Visa Electron. A PayPal nem elektronikus bank, hanem egy biztonságos internetes pénzügyi “közvetítő”.
2.7.1. Az online fizetések (online bankkártyás fizetés vagy banki átutalás) esetében a Szolgáltató nem felel a Vásárlónál felmerülő bármely olyan többletköltségért, amely a Vásárló által választott fizetési módtól, vagy a Vásárló kártyakibocsátó bankjától függ (különösen, de nem kizárólagosan devizaárfolyam, egyéb költségek). A Vásárló felelős a kiválasztott fizetési mód kiválasztásából eredő következményekért.
2.7.2. A Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy a Vásárló által leadott megrendelést elutasítsa.
Szolgáltató elsősorban kiskereskedelmi értékesítést végez, ezért a Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy a megrendelésben szereplő Termékek mennyiségéből– a készlettől függően – kevesebbet igazoljon vissza. Különösen, amennyiben a megrendelt termékek mennyisége meghaladja a háztartásban használatos mennyiséget, valamint, ha a megrendelés kampány során történik. Erről a Szolgáltató a Vásárlót emailben értesíti. Ilyen esetben a Szolgáltató a Vásárló által már kifizetett, azonban az Eladó által vissza nem igazolt termékek vételárát a Vásárló részére visszatéríti.
2.7.3. Kiszállítás kifizetési feltételhez kötése
A Szolgáltató a meghirdetett ingyen szállítás mellett a szállítócégnek szállítási költséget fizet.
Amennyiben a Vásárló korábban már a megrendelt terméket nem vette át (az elállási jog gyakorlását kivéve), vagy a termék nem kereste jelzéssel érkezett vissza a Webáruházhoz, a Szolgáltató a vételár és a szállítási költségek előre történő megfizetéséhez (pl.: bankkártyás vagy PayPal fizetés) kötheti a megrendelés teljesítését.
A Szolgáltatónak jogában áll visszatartani a termék(ek) átadását, amíg meg nem győződik arról, hogy a Vásárló a termék árát sikeresen megfizette az elektronikus fizetési megoldás igénybevételével (beleértve azt az esetet, amikor az átutalással fizetett termék esetén a Vásárló tagállama szerinti pénznemben utalja át a vételárat és az átváltás, valamint a banki költségek miatt a Webáruházhoz nem érkezik meg a vételár és a szállítási díj alapján meghatározott összeg). A Szolgáltató a vételár kiegészítésére hívja fel a Vásárlót, ha a termék árának megfizetésére nem teljes mértékben került sor.
2.8. Számla
Szolgáltató a megrendelt termékek kiszállítása előtt, a Vásárló részére, a kifizetés igazolására elektronikus számlát küld a Vásárló által megadott email címre.
A Webáruházban szereplő termékek árai forintban értendők és tartalmazzák az ÁFA-t.
A számlán minden rögzített megrendelés esetében feltüntetésre kerül a megvásárolni kívánt termékek vételára, a fizetési mód, illetve a fizetési határidő. A Szolgáltató a hatályos jogszabályoknak megfelelő számlát állít ki a megrendelt és kiszállításra kerülő Termékekről. A Vásárló felelőssége, hogy a kiállításra kerülő számlához minden, rá vonatkozó adatot a valóságnak megfelelően rögzítsen. Ennek elmulasztása, illetve hiányos vagy hibás rögzítése esetén a Szolgáltató nem kötelezhető új számla kiállítására.
2.9. Kiszállítás feltételei, átvételi lehetőségek
2.9.1. A Szolgáltató biztosítja a megrendelt Termék megfelelő csomagolását, és a kísérő dokumentumok elküldését.
2.9.2. Csomagszállítás
A Webáruházban leadott rendelések kiszállítása az GLS futárszolgálattal történik az online rendelés során a Vásárló által megadott címre. A csomag biztosított küldeményként kerül feladásra.
A futárszolgálat hétfőtől-péntekig, 08:00-17:00 óra között kézbesíti a megrendeléseket. Amennyiben Vásárló ebben időszakban nem tartózkodik a megadott címen, szállítási címként célszerű olyan címet megadni (munkahely címe), ahol a szállítási időszakban a Vásárló biztosan át tudja venni a megrendelt terméket. Amennyiben a Vásárló munkahelyének címére kéri a szállítást, feltétlenül gondoskodj róla, hogy tudjanak a csomag érkezéséről és legyen valaki, aki azt át tudja venni (pl.: portás stb.), valamint rendelkezzen az átvételhez szükséges összeggel.
A küldeményről, annak feladásakor a Szolgáltató elküldi a Vásárló részére email – ben a csomag ragszámát, aminek segítségével lekövetheti csomagja útját a GLS futárszolgálat weboldalának speciális Csomagkeresés nyomkövető részén.
Ha az első kiszállításkor a futár nem találja a Vásárlót az általa megadott szállítási címen, akkor egy értesítőt hagy a postaládádban, vagy az ajtón a telefonszámával. A következő napon a csomag újra kiszállításra kerül, ill. a Vásárlónak lehetősége van a futárral az értesítőn megadott telefonszámon másik időpont egyeztetésre.
A futárszolgálat összesen három kézbesítést kísérel meg, azonban, ha a 3. kiszállítás is sikertelen – Vásárlónak felróható okból -, akkor a futár a terméket visszaszállítja Szolgáltatóhoz és a Szolgáltató azt tovább értékesítheti, a megrendelést pedig törölheti. Ilyen esetben a meghirdetett szállítási költséget köteles megfizetni a Szolgáltató részére abban az esetben is, ha törzsvásárlóként az ingyen szállítást választotta.
2.9.3. Kiszállítás költsége
A Szolgáltató előzetesen tájékoztatja a Vásárlót a szállítás költségéről a megrendelés leadásának folyamata során, valamint a Webáruház erre szolgáló felületein.
A Szolgáltató a szállítást kizárólag magyarországi címre vállalja.
A csomagszállítási díj: 1 190 Ft
Minden törzsvásárlónak 15 000 Ft feletti rendelés esetén ingyenes házhozszállítást biztosítunk !
A regisztráció ingyenes, amit megtehetsz a vásárlás előtt a Webáruház jobb felső sarkában megtalálható ablakban, vagy a vásárlás végén.
Ha még nem regisztráltál, tedd meg most!
Kezelési költség: Utánvétes fizetési mód esetén minden vásárló számára 590 Ft értékű kezelési költség kerül felszámításra.
A végső fizetendő összeg a kosár végén minden esetben látható.
2.9.4. Kiszállítás határideje
A megrendelés kiszállításának határideje 1-2 munkanap.
A pénteken megrendelt ékszerek esetén előfordulhat, hogy csak kedden kapja meg a Vásárló.
Természetesen Szolgáltató törekszik a gyors kiszolgálásra és a legtöbb csomagot (ha a megrendelés 12:00 óra előtt beérkezik) már másnapra kézbesíteni tudja.
A Szolgáltató előzetesen tájékoztatja a Vásárlót a Termék kiszállításának várható időpontjáról, azonban a Termékek szállításával kapcsolatos értesítések és közlések – különös tekintettel a szállítás várható időpontjára – csupán tájékoztató jellegűek, azok nem válnak a szerződés részévé. Ennek alapján sem a Szolgáltató, sem a Vásárló nem fordulhat kártérítési igénnyel a másik félhez a szállítással kapcsolatban tett nyilatkozatokban, tájékoztatásokban rögzítettek meghiúsulása, illetve elmaradása esetén.
2.9.5. A megrendelt termékek kézbesítésekor a futár jelenlétében a Vásárló köteles meggyőződni a csomag sértetlenségéről. Sérült csomag esetén a Vásárló megtagadhatja annak átvételét, amit a futárral jegyzőkönyveztetni kell. Sérült csomagot a Vásárló csak saját felelősségére vehet át. Ilyen esetben a Szolgáltató nem vállal felelősséget az esetlegesen megsérült, vagy hiányos termékekért.
Az esetleges további reklamációk érvényesítése érdekében kérjük, őrizze meg a csomag kifizetését igazoló bizonylatot.
3. Elállási jog
3.1. Elállási jog gyakorlásának menete
Az e pontban foglaltak kizárólag a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személyre vonatkoznak, aki árut vesz, rendel, kap, használ, igénybe vesz, valamint az áruval kapcsolatos kereskedelmi kommunikáció, ajánlat címzettje (a továbbiakban „Fogyasztó”).
Fogyasztó a szerződés a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014 (II.26.) Kormányrendelet értelmében jogosult a termék adásvételére irányuló szerződés esetén
- termék,
- több termék szolgáltatásakor az utoljára szolgáltatott terméknek,
- több tételből vagy darabból álló termék esetén az utoljára szolgáltatott tételnek vagy darabnak,
- ha a terméket meghatározott időszakon belül rendszeresen kell szolgáltatni, az első szolgáltatásnak, a Fogyasztó vagy az általa megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy általi átvételének napjától számított tizennégy (14) napon belül a szerződéstől indokolás nélkül elállni.
Ezt az elállási időt saját döntésből +16 nappal meghosszabbítottuk, így összesen 30 nap áll a Fogyasztó rendelkezésére a szerződéstől való indokolás nélkül elálláshoz.
Fogyasztót megilleti az a jog, hogy a szerződés megkötésének a napja és a termék átvételének napja közötti időszakban is gyakorolja elállási jogát.
Szolgáltató a 45/2014 (II.26.) Kormányrendeletben megjelölt elállási jog gyakorlására nyitva álló 14 naptári napot biztosít arra, hogy a Fogyasztó elállási jogát gyakorolhassa.
Ha a Fogyasztó elállási jogával élni kíván, elállási szándékát tartalmazó egyértelmű nyilatkozatát köteles eljuttatni (például postán, telefaxon vagy elektronikus úton küldött levél útján) a jelen ÁSZF 1. pontjában feltüntetett elérhetőségek igénybevételével a Szolgáltató részére. Fogyasztó felhasználhatja a következő linken (Letöltés -2. melléklet a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelethez) keresztül elérhető, a Kormányrendeletben található elállási nyilatkozat – mintát is, vagy az erre vonatkozó egyértelmű nyilatkozat útján is érvényesítheti elállási jogát. Fogyasztó határidőben gyakorolja elállási jogát, ha a fent megjelölt határidő lejárta előtt (akár a 14. napon) elküldi elállási nyilatkozatát a Szolgáltató részére.
Az elállási jog gyakorlásának feltételei, részletszabályai az alábbi linken érhetők el: Megtekintés
A Fogyasztót terheli annak bizonyítása, hogy elállási jogát a 3. pontban meghatározott rendelkezéseknek megfelelően gyakorolta.
Mindkét esetben a Szolgáltató emailben haladéktalanul visszaigazolja a Fogyasztó elállási nyilatkozatának megérkezését.
Írásban történő elállás esetén azt határidőben érvényesítettnek kell tekinteni, ha Fogyasztó az erre irányuló nyilatkozatát 14 naptári napon belül (akár a 14. naptári napon) elküldi a Szolgáltatónak.
Postai úton történő jelzés alkalmával a postára adás dátumát, email vagy telefaxon keresztül történő értesítés esetén az email illetve a fax küldésének idejét veszi figyelembe Szolgáltató a határidő számítás szempontjából. A Fogyasztó levelét ajánlott küldeményként adja postára, hogy hitelt érdemlően bizonyítható legyen a feladás dátuma.
Ebből a célból Fogyasztó felhasználhatja a következő linken keresztül elérhető elállásinyilatkozat - mintát is, de nem kötelező: https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a1400045.kor. Fogyasztó határidőben gyakorolja elállási jogát, ha a fent megjelölt határidő lejárta előtt (akár a 14. napon) elküldi elállási nyilatkozatát a Szolgáltató részére.
Melléklet a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelethez
Elállási/Felmondási nyilatkozatminta
(csak a szerződéstől való elállási/felmondási szándék esetén töltse ki és juttassa vissza)
Címzett:
Alulírott/ak kijelentem/kijelentjük, hogy gyakorlom/gyakoroljuk elállási/felmondási jogomat/jogunkat az alábbi termék/ek adásvételére vagy az alábbi szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés tekintetében:
Szerződéskötés időpontja /átvétel időpontja:
A fogyasztó(k) neve:
A fogyasztó(k) címe:
A fogyasztó(k) aláírása: (kizárólag papíron tett nyilatkozat esetén) Kelt
----------------------
Fogyasztó elállás esetén köteles a megrendelt terméket a Szolgáltató címére (5700 Gyula, Szent István u. 12.) indokolatlan késedelem nélkül, de legkésőbb elállási nyilatkozatának közlésétől számított 14 napon belül visszaküldeni. (Meghosszabbítva 30 napra!)
A termék Szolgáltató címére történő visszaküldésének költsége Fogyasztót terheli, kivéve, ha a Szolgáltató vállalta e költségek viselését. Szolgáltató azonban nem vállalja sem a visszaszállítás megszervezését, lebonyolítását, továbbá nem vállalja át a Fogyasztótól a termék visszajuttatás költségét sem. Szolgáltatónak az utánvéttel visszaküldött csomagot nem áll módjában átvenni. A termék visszaküldésének költségén kívül az elállás kapcsán a Fogyasztót semmilyen más költség nem terheli.
Ha a Fogyasztó eláll a szerződéstől, a Szolgáltató haladéktalanul, de legkésőbb a Fogyasztó elállási nyilatkozatának kézhezvételétől számított 14 napon belül visszatéríti a Fogyasztó által teljesített valamennyi ellenszolgáltatást, ideértve a fuvarozási (kiszállításért fizetett) költséget is, kivéve azokat a többletköltségeket, amelyek amiatt merültek fel, hogy Fogyasztó a Szolgáltató által felkínált, legolcsóbb szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási módot választott. Szolgáltató jogosult a visszatérítést mindaddig visszatartani, amíg vissza nem kapta a terméket, vagy Fogyasztó nem igazolta hitelt érdemlően, hogy azt visszaküldte: a kettő közül Szolgáltató a korábbi időpontot veszi figyelembe.
A visszatérítés során az eredeti ügylet során alkalmazott fizetési móddal egyező fizetési módot alkalmaz a Szolgáltató, kivéve, ha Fogyasztó más fizetési mód igénybevételéhez kifejezetten a hozzájárulását adja; e visszatérítési mód alkalmazásából kifolyólag Fogyasztót semmilyen többletköltség nem terheli.
Fogyasztó kizárólag akkor vonható felelősségre a termékben bekövetkezett értékcsökkenésért, ha az a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használat miatt következett be. A Szolgáltató tehát követelheti a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használatból eredő értékcsökkenés, illetve ésszerű költségeinek – ha szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződés teljesítését a Fogyasztó kifejezett kérésére a határidő lejárta előtt megkezdte és gyakorolja felmondási jogát - megtérítését.
3.2. Fogyasztót mely esetekben nem illeti meg az elállási jog:
Olyan nem előre gyártott termék esetében, amelyet a Fogyasztó utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állított elő a Szolgáltató, vagy olyan termék esetében, amelyet egyértelműen a Vásárló személyére szabtak. (pl. gravírozás egyedi kérés, igény alapján). Az elállás megilleti a Fogyasztót, ha a megrendelt termék anyaghibás, illetve téves teljesítés vagy nem megfelelő teljesítés esetén. (a Szolgáltató nem a megfelelő szöveget gravírozta a termékre, vagy elírás történt vagy a Fogyasztó nem gravírozással rendelte meg a terméket).
4. Szavatosság
4.1. Kellékszavatosság
Vásárló a Szolgáltató hibás teljesítése esetén a Szolgáltatóval szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet. Fogyasztói szerződés esetén Vásárló az átvétel időpontjától számított 2 éves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit, azokért a termékhibákért, amelyek a termék átadása időpontjában már léteztek. Két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait Vásárló érvényesíteni már nem tudja.
Nem fogyasztóval kötött szerződés esetén a jogosult az átvétel időpontjától számított 1 éves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit.
Vásárló – választása szerint – kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül a Vásárló által választott igény teljesítése lehetetlen vagy a Szolgáltató számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna.
Vásárló a választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban köteles viselni, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a Szolgáltató adott okot.
Vásárló köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni a Szolgáltatóval.
Vásárló közvetlenül a Szolgáltatóval szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét.
A szerződés teljesítésétől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha Vásárló igazolja, hogy a terméket a Szolgáltatótól vásárolta (számla vagy a számla másolatának bemutatásával). Ilyen esetben a Szolgáltató csak akkor mentesül a szavatosság alól, ha ezt a vélelmet megdönti, vagyis bizonyítja, hogy a termék hibája a Vásárló részére történő átadást követően keletkezett. Amennyiben a Szolgáltató bizonyítani tudja, hogy a hiba oka a Vásárlónak felróható okból keletkezett, nem köteles Vásárló által támasztott szavatossági igénynek helyt adni. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már Vásárló köteles bizonyítani, hogy a Vásárló által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.
Ha Vásárló a szavatossági igényét a terméktől - a megjelölt hiba szempontjából - elkülöníthető része tekintetében érvényesíti, a szavatossági igény a termék egyéb részeire nem minősül érvényesítettnek.
4.2. Termékszavatosság
Az e pontban foglaltak kizárólag a Fogyasztóval kötött szerződésre vonatkoznak.
A termék (ingó dolog) hibája esetén a fogyasztónak minősülő vásárló – választása szerint – a 4.1. pontban meghatározott jogot vagy termékszavatossági igényt érvényesíthet.
Vásárlót azonban nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és termékszavatossági igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen.
Termékszavatossági igény eredményes érvényesítése esetén azonban a kicserélt termékre, illetve kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági igényét Vásárló a gyártóval szemben érvényesítheti.
Termékszavatossági igényként Vásárló kizárólag a hibás termék kijavítását vagy kicserélését kérheti. A termék hibáját termékszavatossági igény érvényesítése esetén Vásárlónak kell bizonyítania.
Egy termék akkor minősül hibásnak, ha az nem felel meg a forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek vagy, ha nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal.
Termékszavatossági igényét Vásárló a termék gyártó általi forgalomba hozatalától számított két éven belül érvényesítheti. E határidő elteltével e jogosultságát elveszti. A Vásárló a hiba felfedezése után késedelem nélkül köteles a hibát a gyártóval közölni. A hiba felfedezésétől számított két hónapon belül közölt hibát késedelem nélkül közöltnek kell tekinteni. A közlés késedelméből eredő kárért a fogyasztó felelős.
Vásárló termékszavatossági igényét az ingó dolog gyártójával vagy forgalmazójával (Szolgáltató) szemben gyakorolhatja.
A gyártó, forgalmazó (Szolgáltató) kizárólag akkor mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól, ha bizonyítani tudja, hogy:
- a terméket nem üzleti tevékenysége körében gyártotta, illetve hozta forgalomba, vagy
- a hiba a tudomány és a technika állása szerint a forgalomba hozatal időpontjában nem volt felismerhető vagy
- a termék hibája jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered.
A gyártónak, forgalmazónak (Szolgáltató) a mentesüléshez elegendő egy okot bizonyítania.
4.3. Jótállás
Az e pontban foglaltak kizárólag a Fogyasztóval kötött szerződésre vonatkoznak.
Hibás teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelően. A kötelező jótállás 1 év, melynek kezdő időpontja a termék fogyasztónak minősülő Vásárlónak történő átadásának a napja.
Az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállással kapcsolatban az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet tartalmaz előírásokat.
A rendelet (tárgyi) hatálya csakis az új, Magyarország területén kötött fogyasztói szerződés keretében értékesített és a rendelet mellékletében felsorolt termékekre vonatkozik.
A kormányrendelet mellékletében felsorolt tartós fogyasztási cikkek tekintetében a kötelező jótállás az az eladási ár függvényében az alábbiak szerint alakul:
- 10 000-100 000 forintig: 1 év
- 100 000-250 000 forintig: 2 év
- 250 000 forint felett: 3 év.
A jótállás kezdő időpontja a termék a Vásárlónak történő átadásának a napja, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napja. Ha a fogyasztó a fogyasztási cikket az átadástól számított 6 hónapon túl helyezteti üzembe, akkor az átadás napja lesz a jótállás kezdő időpontja; kijavítás esetén a jótállás időtartama meghosszabbodik a javításra átadás napjától kezdve azzal az idővel, amíg a fogyasztó a cikket nem használhatta.
A Szolgáltató jótállási kötelezettsége alól csak abban az esetben mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett.
A jótállási jogokat kizárólag a fogyasztónak minősülő Vásárló érvényesíthet.
Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Vásárló részére való átadását követően lépett fel, így például, ha a hibát:
- szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltató, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza)
- rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása,
- helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás,
- elemi kár, természeti csapás okozta.
Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a Vásárló:
- elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak okozott érdeksérelmet.
- ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Vásárló érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Vásárlónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Vásárló – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye.
A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira és a Vásárló által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Vásárló érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb 15 napon belül elvégezze. Ha a kijavítás/kicserélés időtartama meghaladja a 15 napot, akkor a Szolgáltató köteles tájékoztatni a fogyasztót ennek várható időtartamáról. Ez a tájékoztatás a fogyasztó előzetes hozzájárulása esetén elektronikus úton, vagy a fogyasztó általi átvétel igazolására alkalmas más módon történhet meg.
A kijavítás során a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre.
Nem számít bele a jótállási időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a Vásárló a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használni. A jótállási idő a terméknek vagy a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre), valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik.
A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót terhelik.
Vásárlót azonban nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Vásárlót a jótállásból fakadó jogok az 4.1 és az 4.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletik.
A jótállás tehát nem érinti a Vásárló jogszabályból eredő – így különösen kellék- és termékszavatossági, illetve kártérítési – jogainak érvényesítését.
Ha a felek között jogvita alakul ki, melyet békés úton rendezni nem tudnak, a Vásárló békéltető testületi eljárást kezdeményezhet, a 5.2. pontban feltüntettettek alapján.
Szavatossági, jótállási igényeit Vásárló az 1. pontban megjelölt elérhetőségeken keresztül jelentheti be, érvényesítheti.
A jótállásból eredő jogok főszabály szerint a jótállási jeggyel érvényesíthetőek. A jótállásból eredő jogok érvényesíthetőségének nem tehető feltételévé a fogyasztási cikk felbontott csomagolásának a fogyasztó általi visszaszolgáltatása. A Szolgáltató a jótállási jegyet már elektronikusan is átadhatja a fogyasztónak – legkésőbb a termék átadását vagy üzembe helyezését követő napon. Ez esetben a jótállási jegyen fel kell tüntetni a Szolgáltató képviseletében eljáró személy elektronikus aláírását. Ha nem elektronikus úton kerül sor az átadásra, a jótállási jegynek a vállalkozás bélyegzőlenyomatát és a képviseletében eljáró személy aláírását is tartalmaznia kell.
Ha a felek között jogvita alakul ki, melyet békés úton rendezni nem tudnak, a Vásárló békéltető testületi eljárást kezdeményezhet, az 5. pontban feltüntettettek alapján.
Szavatossági, jótállási igények bejelentése
A Fogyasztó a szavatossági, jótállási igényeit az 1. pontban meghatározott elérhetőségeken keresztül jelentheti be a Szolgáltató felé.
Amennyiben a fogyasztó a kijavítás iránti igényét javítószolgálatnál érvényesíti, akkor a javítószolgálat köteles a vállalkozást értesíteni a jótállási igény bejelentéséről. A javítószolgálat köteles igazolható módon értesíteni a vállalkozást
- a javítás elvégzéséről annak megtörténtét követő öt munkanapon belül; továbbá
- a megállapítást követő öt munkanapon belül, ha: a dolog nem javítható; a javítás várhatóan tizenöt napnál hosszabb időt vesz igénybe, vagy a javítás nem lehetséges harminc nap alatt.
Szolgáltató a Fogyasztó által bejelentett szavatossági vagy jótállási igényéről jegyzőkönyvet vesz fel.
A jegyzőkönyv másolatát haladéktalanul, igazolható módon a Vásárló rendelkezésére bocsátja.
Ha a Szolgáltató a fogyasztó szavatossági vagy jótállási igényének teljesíthetőségéről annak bejelentésekor nem tud nyilatkozni, álláspontjáról – az igény elutasítása esetén az elutasítás indokáról és a békéltető testülethez fordulás lehetőségéről is – öt munkanapon belül, igazolható módon értesíti a Vásárlót.
A Szolgáltató a jegyzőkönyvet az annak felvételétől számított öt évig megőrzi, és azt az ellenőrző hatóság kérésére bemutatni.
5. Jogérvényesítési lehetőségek
Jelen Szerződés vonatkozásában a magyar jog az irányadó.
5.1. Panaszkezelés rendje
Szolgáltató célja, hogy valamennyi megrendelést megfelelő minőségben, a megrendelő teljes megelégedettsége mellett teljesítsen. Amennyiben Vásárlónak mégis valamilyen panasza van a szerződéssel vagy annak teljesítésével kapcsolatban, úgy panaszát az 1. pontban feltüntetett e-mail címen, levél útján, telefonon is közölheti.
Szolgáltató a szóbeli panaszt, amennyiben arra lehetősége van, azonnal orvosolja. Ha a szóbeli panasz azonnali orvoslására nincs lehetőség, a panasz jellegéből adódóan, vagy ha a Vásárló a panasz kezelésével nem ért egyet, akkor a Szolgáltató a panaszról jegyzőkönyvet – melyet öt évig, a panaszra tett érdemi válaszával együtt megőrzi - vesz fel.
Szolgáltató a telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz esetén a Vásárlónak legkésőbb az érdemi válasszal egyidejűleg megküldi a jegyzőkönyv másolati példányát.
Minden egyéb esetben a Szolgáltató az írásbeli panaszra vonatkozó szabályok szerint jár el.
A telefonon, vagy más hírközlési eszköz segítségével rögzített panaszt a Szolgáltató egyedi azonosítóval látja el, mely a későbbiekben egyszerűsíti a panasz visszakeresését.
Szolgáltató a hozzá írásban érkezett panaszt 30 napon belül érdemben megválaszolja. Az intézkedés jelen szerződés értelmében a postára adást jelenti.
A panasz elutasítása esetén Szolgáltató az elutasítás indokáról tájékoztatja a Vásárlót.
5.2. Egyéb jogérvényesítési lehetőségek
A Szolgáltató székhelye szerint illetékes békéltető testület:
Neve: | Békés Megyei Békéltető Testület |
Címe: | 5600 Békéscsaba, Penza ltp. 5. |
Telefonszáma: | +36 66 324 976; +36 66 446 354; +36 66 451 775 |
Fax száma: | +36 66 324 976 |
Email címe: | bmkik@bmkik.hu |
Magyarországon található Békéltető Testületek listája itt.
A Szolgáltató a fogyasztói jogvita rendezése érdekében igénybe veszi a békéltető testületi eljárást és együttműködik annak eljárása során. Amennyiben a Vásárló a fogyasztói jogvitát online szeretné lefolytatni és rendezni, azt megteheti a http://ec.europa.eu/odr alatt található online vitarendezési platformon keresztül.
A Szolgáltató és a Fogyasztók / Vásárlók közöttük esetleg felmerülő vitás kérdéseket békés úton rendezik, vagy, amennyiben ez nem lehetséges, a vitás ügyek rendezése céljából a Pp. 20.§ (3) bekezdés a./ pontja alapján a Vásárló a területileg illetékes járásbírósághoz fordulhat.
Erről bővebb információ az alábbi linken érhető el: http://jarasinfo.gov.hu/
További vitarendezési lehetőség:
A vitás ügyet a jellegétől függően vagy a Szolgáltató székhelye szerint illetékes Gyulai Törvényszék elé, vagy a Vásárló lakhelye, tartózkodási helye szerint illetékes Törvényszék elé kell terjeszteni, amennyiben az nem ellentétes a Polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvényben rögzített a vállalkozás által fogyasztóval szemben, szerződéses jogviszonyból eredő igény érvényesítése iránt indított perre vonatkozó illetékességi kikötéssel.
A Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy jelen Webáruház Általános Felhasználási És Szerződési Feltételek rendelkezéseit frissítse, illetve időközönként módosítsa, a módosítások konkrét okainak megjelölésével, hogy az tükrözze a Webáruház működési módját és feltételeit, vagy a jogszabályi környezet változását. Ilyen esetekben az ÁSZF módosított változata jelenik meg az oldalon úgy, hogy az tartalmazza a legutolsó módosítás dátumát is. Az ÁSZF módosítása nem érinti a Szolgáltató és Vásárló között, a módosítást megelőzően létrejött szerződéseket. A már létrejött szerződések esetében a szerződés megkötésekor érvényben lévő ÁSZF-et kell figyelembe venni.
5.3. Panaszügyintézés helye, ideje, módja
Vásárló a termékkel vagy a Szolgáltató tevékenységével kapcsolatos fogyasztói kifogásait az 1. pontban megjelölt elérhetőségeken keresztül teheti meg.
Szolgáltató a szóbeli panaszt, amennyiben arra lehetősége van, azonnal orvosolja. Ha a szóbeli panasz azonnali orvoslására nincs lehetőség, a panasz jellegéből adódóan, vagy ha a Vásárló a panasz kezelésével nem ért egyet, akkor a Szolgáltató a panaszról jegyzőkönyvet – melyet öt évig, a panaszra tett érdemi válaszával együtt megőrzi - vesz fel.
Szolgáltató a jegyzőkönyv egy példányát személyesen közölt (üzlethelyiségben) szóbeli panasz esetén helyben a Vásárlónak átadni, vagy ha ez nem lehetséges, akkor az alább részletezett írásbeli panaszra vonatkozó szabályok szerint köteles eljárni;
Szolgáltató a telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz esetén a Vásárlónak legkésőbb az érdemi válasszal egyidejűleg megküldi a jegyzőkönyv másolati példányát.
Minden egyéb esetben a Szolgáltató az írásbeli panaszra vonatkozó szabályok szerint jár el.
A telefonon, vagy más hírközlési eszköz segítségével rögzített panaszt a Szolgáltató egyedi azonosítóval látja el, mely a későbbiekben egyszerűsíti a panasz visszakeresését.
Szolgáltató a hozzá írásban érkezett panaszt 14 napon belül érdemben megválaszolja. Az intézkedés jelen szerződés értelmében a postára adást jelenti.
A panasz elutasítása esetén Szolgáltató az elutasítás indokáról tájékoztatja a Vásárlót.
6. Egyéb rendelkezések
6.1. Felelősség
6.1.1. Vásárló a Webáruházat kizárólag a saját kockázatára használhatja, és elfogadja, hogy Szolgáltató nem vállal felelősséget a használat során felmerülő vagyoni és nem vagyoni károkért a szándékosan okozott, továbbá az emberi életet, testi épséget vagy egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősségen túlmenően.
Szolgáltató kizár minden felelősséget a Webáruház használói által tanúsított magatartásért. Vásárló köteles gondoskodni arról, hogy a Webáruház használata során harmadik személyek jogait vagy a jogszabályokat se közvetlenül, se közvetett módon ne sértse. Vásárló teljes mértékben és kizárólagosan felelős saját magatartásáért, Szolgáltató ilyen esetben teljes mértékben együttműködik az eljáró hatóságokkal a jogsértések felderítése végett.
6.1.2. A Vásárlók által a Webáruház használata során esetlegesen elérhetővé tett tartalmat a Szolgáltató jogosult, de nem köteles ellenőrizni, és a közzétett tartalmak tekintetében a Szolgáltató jogosult, de nem köteles jogellenes tevékenység folytatására utaló jeleket keresni.
6.1.3. A szolgáltatás oldalai olyan kapcsolódási pontokat (linkeket) tartalmazhatnak, amelyek más szolgáltatók oldalaira vezetnek. E szolgáltatók adatvédelmi gyakorlatáért és más tevékenységéért Szolgáltató nem vállal felelősséget.
6.1.4. Az Internet globális jellege miatt Ügyfél elfogadja, hogy a Webáruház használata során a vonatkozó nemzeti jogszabályok rendelkezéseit is köteles figyelembe venni. Amennyiben a Webáruház használatával összefüggő bármely tevékenység a Vásárló államának joga szerint nem megengedett, a használatért kizárólag Vásárlót terheli a felelősség.
6.1.5. Amennyiben a Vásárló a Webáruházban kifogásolható tartalmat észlel, köteles azt haladéktalanul jelezni a Szolgáltatónak. Ha a Szolgáltató jóhiszemű eljárása során a jelzést megalapozottnak találja, jogosult az információ haladéktalan törlésére vagy annak módosítására.
6.1.6. A Webáruházban, a termékekről írt kritikák és egyéb kapcsolódó vélemények minden esetben a Vásárlók álláspontját tükrözik, tartalmukért a Szolgáltató nem vállal felelősséget. A Szolgáltató azonban fenntartja a jogot a közízlést, üzleti érdekeit vagy törvényt sértő vélemények értesítés nélküli törlésére.
6.2. A felelősség korlátozása
Gondatlanságból okozott kötelezettségszegés esetén az eladó és az alvállalkozók felelőssége az előrelátható, szerződésszerű, azonnali átlagos kárra korlátozódik a termék típusa tekintetében.
Ez vonatkozik azokra az esetekre is, amikor az eladó jogi képviselői vagy képviselői kisebb mértékben megszegik a kötelezettségeiket. Az eladó felelős továbbá ezen kötelezettségek minden olyan megsértéséért, amely elsősorban a szabályok szerint lehetővé teszi a szerződés megvalósítását, és amelynek betartására a felhasználó megbízik.
6.3. Szerzői jogok
6.3.1. A Webáruház egésze, annak grafikus elemei, szövege és technikai megoldásai és a Szolgáltatás elemei szerzői jogi védelem vagy más szellemi alkotáshoz fűződő jog (így különösen védjegyoltalom) alatt állnak. Szolgáltató a szerzői jogi jogosultja vagy a feljogosított Vásárlója a Webáruházban, valamint a Webáruházban keresztül elérhető szolgáltatások nyújtása során megjelenített valamennyi tartalomnak: bármely szerzői műnek, illetve más szellemi alkotásnak (ideértve többek közt valamennyi grafikát és egyéb anyagokat, a Webáruház felületének elrendezését, szerkesztését, a használt szoftveres és egyéb megoldásokat, ötletet, megvalósítást).
A Webáruház tartalmának, valamint egyes részeinek fizikai vagy más adathordozóra mentése vagy kinyomtatása magáncélú felhasználás céljából vagy a Szolgáltató előzetes írásbeli hozzájárulása esetén engedélyezett. A magáncélú felhasználáson túli felhasználás – például adatbázisban történő tárolás, továbbadás, közzé- vagy letölthetővé tétel, kereskedelmi forgalomba hozatal – kizárólag a Szolgáltató előzetes írásbeli engedélyével lehetséges.
6.3.2. A jelen ÁSZF – ben kifejezetten meghatározott jogokon túlmenően a regisztráció, a Webáruház használata, illetve az ÁSZF egyetlen rendelkezése sem biztosít jogot Vásárlónak a Webáruházban szereplő bármely kereskedelmi névnek vagy védjegynek bármely használatára, hasznosítására. A Webáruház rendeltetésszerű használatával járó megjelenítésen, az ehhez szükséges ideiglenes többszörözésen és a magáncélú másolatkészítésen túl e szellemi alkotások a Szolgáltató előzetes írásbeli engedélye nélkül semmilyen egyéb formában nem használhatók fel vagy hasznosíthatók.
6.3.3. A Szolgáltató fenntartja minden jogát szolgáltatásának minden elemére, különös tekintettel a www.balcano.hu domainnevére, az ehhez tartozó aldomainekre, a Szolgáltató által foglalt minden más domainnévre, annak aloldalaira, valamint az internetes reklámfelületeire. Tilos minden olyan tevékenység, amely a Szolgáltató adatbázisának kilistázására, rendszerezésére, archiválására, feltörésére (hack), forráskódjainak visszafejtésére irányul, kivéve, ha erre a Szolgáltató külön engedélyt ad.
6.3.4. Külön megállapodás, vagy az erre a célra szolgáló szolgáltatás igénybevétele nélkül tilos a Szolgáltató által rendelkezésre bocsátott felület, illetve keresőmotorok megkerülésével a Szolgáltató adatbázisát módosítani, lemásolni, abban új adatokat elhelyezni, vagy meglévő adatokat felülírni.
6.3.5. A Szolgáltatás igénybevételével Vásárló elfogadja, hogy a Szolgáltató a Szolgáltatás igénybevétele során a Vásárló által feltöltött adatokat a vonatkozó Adatvédelmi Tájékoztató keretei között bármikor és bárhol, korlátozás és külön díj fizetése nélkül felhasználhatja.
6.3.6. Amennyiben a Szolgáltató egy Vásárlónak a tartalom vagy annak bizonyos része vonatkozásában a közöttük erre létrejött külön megállapodás értelmében az abban meghatározott tartalommal felhasználási jogot ad, és amely tartalomhoz a Vásárlónak hozzáférése van, vagy a Vásárló ezen megállapodás következtében hozzáférést nyer, e felhasználási jog csakis a megállapodásban meghatározott tartalomra vagy tartalmakra terjed ki, kizárólag annak vagy azoknak a Webáruházban történő elérhetősége időszakában vagy a megállapodásban meghatározott időszakra érvényes, a meghatározott feltételeknek megfelelően.
7. Általános Szerződési És Felhasználói Feltételek egyoldalú módosítása
Szolgáltató jogosult jelen Általános Szerződési Feltételeket a Vásárlók Webáruházban történő előzetes tájékoztatása mellett, egyoldalúan is módosítani. A módosított rendelkezések a hatályba lépést követően a Webáruház első használata alkalmával válnak hatályossá Vásárlóval szemben, azokat a módosítást követően leadott megrendelésekre kell alkalmazni. Az ÁSZF módosítás nem visszamenőleges hatályú.
8. Tulajdonjog fenntartása
A vételár teljes kifizetéséig a termék a Szolgáltató tulajdonában marad. Ha a termék a vételár teljes kifizetését megelőzően mégis – bármely okból – a Vásárló birtokába kerül, felelősséggel tartozik a Szolgáltató irányába mindazon károk tekintetében, amelyek megtérítésére senkit nem lehet kötelezni.
9. Az online értékesítésre vonatkozó speciális rendelkezések
9.1. A Webáruházba bármely Vásárló beléphet. A Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy a Vásárlónak a Megrendelés leadásához való jogosultságát és hozzáférését és/vagy valamely fizetési mód választását majd alkalmazását korlátozza, amennyiben az adott Vásárló a Webáruházban végzett tevékenységével veszélyeztetheti a Webáruház zavartalan működését és/vagy tevékenységével az Szolgáltatónak kárt okozhat. Ezen esetben a Vásárló a Szolgáltató ügyfélszolgálatához fordulhat, ahol a korlátozás(ok) indokairól tájékoztatást kap.
9.2. A Vásárló a Szolgáltatóval (termék forgalmazójával) kapcsolatba léphet a „Céginformáció” menüpontban feltüntetett elérhetőségeken. A Szolgáltató (termék forgalmazója) az általa kapcsolatfelvétel céljára megadott információk valósságáért és helyességéért felel.
9.3. Amennyiben egy adott internethálózatról a Szolgáltató megítélése szerint az átlagosnál nagyobb forgalom érkezik, a Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy a Webáruházat látogató Felhasználók / Vásárlók számára „captcha” típusú kód használatát vezesse be, a Webáruház tartalmának és valamennyi információjának a védelme érdekében.
9.4. A Webáruházban feltüntetett tartalom, képek csupán illusztrációk. Bár a Szolgáltató mindent megtesz a webáruházban kínált termékek minél élethűbb bemutatására, mégis a termékeket bemutató képek, illusztrációk digitális formában való megjelenítése a megjelenítő eszközök függvényében minimálisan eltérőek lehetnek a valós termékektől (pl. színárnyalatok, méret stb.). A böngészés útján szerzett semmilyen tartalom nem képezi a Szolgáltató szerződéses kötelezettségét. A Vásárló, amennyiben a terméket a weboldalon történt bemutatástól eltérőnek találja, vagy bármilyen más okból nem találja megfelelőnek, megilleti a jogszabályban meghatározott, indoklás nélküli elállási jog.
9.5. A Szolgáltató a Megrendelés lebonyolításával kapcsolatos szolgáltatások teljesítésével harmadik személyt bízhat meg a Vásárló előzetes és/vagy egyidejű tájékoztatásával. Ez a Vásárló beleegyezéséhez nem kötött. A Szolgáltató azonban ezen esetekben is felel a Vásárlóval kötött szerződésből eredő kötelezettségei teljesítéséért.
10. Titoktartás
10.1. A Vásárló által a Szolgáltatónak szolgáltatott bármely jellegű információt a Szolgáltató bizalmasan kezeli, azt csak jelen ÁSZF – ben rögzítettekkel összhangban oszthatja meg harmadik személyekkel.
10.2. A Vásárló a megrendelés/szerződés vonatkozásában nem ad semmilyen nyilvános nyilatkozatot harmadik személyek részére a Szolgáltató előzetesen adott írásos hozzájárulása nélkül.
10.3. Azzal, hogy a Vásárló információkat és adatokat közöl a Webáruházban, biztosítja a Szolgáltatónak az azokhoz való korlátlan és visszavonhatatlan hozzáférését, továbbá ezen információk vagy adatok feletti használati, másolási, módosítási, átküldési és terjesztési jogot. Ugyanakkor a Vásárló egyetért azzal, hogy a Szolgáltató szabadon használhatja azokat az ötleteket, koncepciókat, know-how-t vagy technikákat, amelyeket a Webáruházban keresztül ismertetett. A fenti szabályrendszer megsértése esetén a Szolgáltató jogosult a Vásárló képeit és videóját részben vagy egészben törölni.
10.4. Az értékelésekkel és Vásárlói véleményekkel kapcsolatban felmerülő bármely panasz, kifogás a jelen ÁSZF – ben rögzített elérhetőségek bármelyikén jelezhető a Szolgáltató felé. Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy a kifogásolt Vásárlói véleményt törölje, valamint felfüggessze az érintett Vásárló jogát a Vásárlói vélemények feltöltésére vonatkozóan.
EXTREME SILVER KFT.